Kultography

Mit ér a zenész a Szigeten, ha magyar?

Mit ér a zenész a Szigeten, ha magyar?

Kultography írása itt: - 2015-08-16 22:29

Jó néhány koncertélménnyel a tarsolyunkban büszkén mondhatjuk: sokat. Mert a mi nyári gyerekeink nem a Balaton partot választották, hanem a Hajógyárit, és igyekeztek felvenni a versenyt olyan mainstream előadókkal, mint a Major Lazer, a Kings of Leon vagy Paloma Faith. Fiaink nem vallottak kudarcot, és alaposan elporolták a hátsónkat, csak hogy tudjuk, milyen is az a magyar virtus.punnany_kiemelt.jpg

Amíg a legtöbb itthoni fesztivál valóban hazai pályát jelent a magyar könnyűzene élmezőnyének, addig a Szigeten szinte lutrinak minősül a nézőszám és a színpadi körülmények is, mivel a 2+5 napos hepaj manapság leginkább a külföldi sztárokról szól – külföldi látogatóknak. Ezért aztán kíváncsiak voltunk arra, hogy a mi kutyánk kölykei hogyan boldogulnak az Island of Dust… bocsánat, az Island of Freedom deszkáin: avagy nyer a „csak tudjuk le a bulit gyorsan néhány lézengő előtt” hozzáállás, vagy helyette győz az „odatesszük magunkat, még ha többhöz, nagyobbhoz és jobbhoz is vagyunk szokva” művészi elhivatottság. Örömmel láttuk és hallottuk, hogy egyértelműen utóbbi aratott diadalt.

dscn0082w.jpg

A Nagyszínpad szombati programját a közönség-kedvenc pécsi MC-k, a Punnany Massif nyitotta, akik saját elmondásuk szerint már nagyon várták, hogy visszatérhessenek ide. A színpad előtt természetesen elsősorban a magyar "szitizenek" gyűltek össze, és ahogy azt az idei és az elmúlt néhány Szigeten megszokhattuk, a magyar koncerteknek külön atmoszférájuk van, mert egyébként könnyen elfelejtjük, hogy Budapesten járunk, annyi a külföldi szigetlakó. A Punnany Massifnak éppen ezért nem is volt nehéz dolga, hogy felpörgesse a hangulatot, és óriási buli kerekedett, ahol a banda legnagyobb slágereit együtt énekelhettük - köztük természetesen a két évvel ezelőtti Sziget-himnuszt, a Szabadont. A forróság szinte fel se tűnt, de a színpad széléről a tűzoltók is a közönség felé irányították a tömlőket, amiért ezúton is örök hálánk. Nagyszerű kezdete volt ez a hétvége első nagy koncertjének, és a folytatásban sem csalódtunk.

Míg stábunk egyik fele egyáltalán nem punnyadt a Punnany-n, másik egységünk még csak baktatott befele, amikor távolról felénk gördültek a Kelemen Kabátban Maradjatok gyerekek slágerének kivédhetetlen dallamai. Ez meglehetősen stílusos indítása volt a napnak, és ahogy az ovációból leszűrtük, az ing-csokornyakkendős egyenszerkós Kelemenék matiné műsorára is megmozdult a közönség. A keverőpultig szépen megtelt a színpad dscn0005.JPGelőtti terület, és nagyjából ugyanennyien figyelték a következőként fellépő Szabó Balázs Bandáját is. Persze ahogy peregtek a dalok egymás után, és magukhoz tértek a szigetlakók, úgy lettek egyre többen az egységesen feketébe öltözött zenészek előtt. Amit Balázs és társai ezen a kora estén bemutattak, arról nehéz nem elfogultan nyilatkozni. Itt még a félmeztelen bulihuszár, a láthatóan magyar lányokra vadászó, ezért akár magyar bandák koncertjét is végigálló külföldi, vagy a 2-3 mikulásruhás fiatalember is olyan egyetértésben ropta vagy éppen andalgott, hogy azt öröm volt nézni.

Valósággal kiabált a színpadról, hogy ezek a Hétköznapi muzsikások mennyire imádják ezt az egészet, és Radnóti megzenésített versét, a Bájolót úgy játszották el, mint még talán soha. Balázs a sorok legtöbbjét – ahogy a Hétköznapinál is – rábízta a közönségre, a dal vége meg annyira felemelő és katartikus volt, ahogy Harangozó Sebestyén a feje mögé emelt gitáron szólózott, hogy miután az utolsó hangok is elenyésztek, a szó is bennakadt. Nemzeti kincs, amit ez az öt zenész művel, költészetestűl, népzenéstűl, boldogan s sírva táncolóstúl: ezer százalékig magyar, és mégis mentes mindenféle bokacsattogtatós, szélsőséges nemzeti felsőbbrendűségtől. Nem úszták meg a ráadást sem, és az ezer mosollyal beragyogott meghajlás alatt zúgó „Nagyszínpad! Nagyszínpad!” kórus mindennél beszédesebb volt. A Sziget egyik legjobb koncertje volt.

dscn0039.JPGA Hiperkarma esetében már az is kész csoda, hogy újra léteznek. Ha lehet, a Szabó Balázsékra összeverődött tömeg tovább hízott, mint németalföldi szigetelő sátrán a porréteg, és bőven a Petőfi Rádió – Telekom VOLT Fesztivál „és biztos még több szponzor is lett volna csak akkor már nem fér ki a műsorfüzetbe” Színpad előtti nyitott placcon is fürtökben topogtak a dobra meg a basszusra, meg az olyan nótákra, mint a Szerinted?, a Tesséklássék vagy a tavalyi lemez címadója, a Konyharegény. Ebből is látszik, hogy nem nosztalgia-partyra voltunk hivatalosak, karmáék a múlt mellett bátran kotorásztak a jelen konyhaszekrényében is. A fronton álló Bérczesi „nagyongyorsandarálomleaversszakokat” Robi kellően lelazult volt, és kellett is a közvetlensége, mert a mögötte és mellette felsorakozó kollégái éppenséggel nem bontották le a színpadot vehemenciájukkal.

A Brains viszont ezúttal is robbantott, és a rájuk jellemző pörgős és energikus bulival zárták le számunkra a magyar dalok napját. Közel egy órát voltak színpadon, de annyira intenzív volt a show, hogy nem tűnt többnek 20 percnél. Igazi slágerparádé volt az utóbbi három albumuk legjobb tételeivel, és a ráadásban játszott Lyrical Slaughter közepébe illesztett Killing in the Name (RATM) betéttel. Korábban felsorolt pályatársaikkal szemben nekik megvolt az az előnyük, hogy angolul nyomják, bár aligha állt neki bárki is a szövegek mélyebb elemzésének. A nézőszámra náluk sem lehetett panasz, és a koncert utolsó harmadára egy félmeztelen, nem igazán szomjas társaság is beverekedte magát a küzdőtérre, és innentől már a pogó sem hiányzott, vagyis az őrület csak tovább fokozódott. A legutolsó Budapest Tours elejéről nem maradhatott el a menetrendszerinti koccintás, a refrén alól pedig az ugrálás – ez tényleg olyan produkció volt az ezúttal kissé fémesebben szóló Brains-től, amitől még a legszebb napjait élő Pendulum is csak pislogott volna bőszen.

dscn0104.JPG

„Brains-re akartok menni Paloma Faith helyett? De hát őket bármikor megnézhetitek!” – csíptük el egy diskurzus részletét a bárpultnál. Nincs mit tenni, ilyen a honi zenerajongó: lehet Major Lazer, Kings of Leon vagy Paloma Faith, ő szívesen marad a hazai ízeknél. Bármikor. Meg tudjuk érteni.

Fotók: Kovács Anna, Donáth Viktória

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek