Politics is all around – mondhatnánk a sokszor meggyalázott sláger címét tovább csavarva. Két nemrég megjelent regény az emberek és a politikai hatalom kapcsolatát boncolgatja, bár látszólag sok hasonlóság nincs az argentin piszkos háború idején játszódó Szemekbe zárt titkok és a Franciaország közeli jövőjébe vizionált muszlim hatalomátvétel idején játszódó Behódolás között, a politikai játszmák világa mégis közös alapot nyújt mindkettőnek.

Szemekbe zárt titkok

Igazi lemaradást teljesített az Agave kiadó a Szemekbe zárt titkok kiadásával. Az Eduardo Sacheri regényéből készült remek filmet néhány éve Oscar-díjjal jutalmazták, és aki azt látta, érezhette, a könyv sem lehet kevésbé színvonalas. Öt évvel később azt kell mondanunk: nem kellett csalódnunk a krimi olvastán. A több síkon folyó történet egyszerre szól egy brutális gyilkosság felderítéséről és a felderítésre évtizedekkel később újra vállalkozó Benjamín Chaparro életéről, beteljesületlen szerelméről. A krimi mögött azonban nem csak a soha nem múló, a szereplők tetteit uraló érzelmek sejlenek fel: a regényt áthatja az argentin junta piszkos háborújának nyomasztó világa – nem annyira a kínzásoké, eltűnéseké és politikai gyilkosságoké, inkább az igazságot, sőt, az igazság iránt érzett vágyat is elnyomó korrupció, hozzá nem értés és tehetetlenség bénító univerzuma.

Az igazság iránti vágyat megtestesítő Chaparro az olvasót, de saját magát is meglepő útja mégsem perirat a diktatúra ellen, sokkal inkább érzelmekkel átitatott, izgalmas olvasmány – a politikai irányzatok iránt kevésbé fogékonyak számára is lebilincselő élmény.

Behódolás

„Európa már véget vetett a saját életének” - mondja az iszlámra áttért, ezért pedig a kontinens egyik legnevesebb egyetemének vezetését is megszerző Rediger hősünknek, a fásult irodalmárnak, aki már azt sem tudja, miben nem hisz. 2022-ben vagyunk, Franciaország élére a hagyományos politikai elit mélyrepülésének egyenes következményeként iszlamista elnök kerül, a két figura ehhez a helyzethez próbál viszonyulni a maga módján. Adódik a lehetőség, ám Michel Houellebecq a Magvető Kiadónál megjelent regénye, a Behódolás nem vértől fröcskölő apokaliptikus látomás, se nem szatíra. Persze mindkét motívum megjelenik, ám aki kicsit is ismerős a francia író deprimáló világában, tisztában lehet azzal, mit várhat az év botránykönyvétől: baloldali városi értelmiség önironikus kritikáját (bár a szerző igyekszik felhívni a figyelmet arra, ő maga sosem forgott azokban az egyetemi körökben, ahol a regény játszódik).

Houellebecq új olvasókat igen, ám új rajongókat aligha szerez inkább plamfetnek nevezhető művével, ám azt nem lehet tagadni: a Behódolás egy a francia társadalomban évtizedek óta fel-fellángoló, Európában azonban csak az utóbbi időben felszínre kerülő problémát feszeget. Hogyan reagál az amúgy tehetetlen értelmiségi arra, ha a társadalom hagyományos bázisát adó, ám általa már régóta megvetett értékrend helyett egy újhoz kellene alkalmazkodnia. Ha valaki már unja a híreket, mindenképpen vegye a kezébe a Behódolást, ugyanis világosabb képet kap Európa kulturális válságáról.