Kultography

„Sokak szerint a Magic Syrup tíz évvel később lett volna aktuális” – Strong Deformity interjú

„Sokak szerint a Magic Syrup tíz évvel később lett volna aktuális” – Strong Deformity interjú

Blahó Dávid írása itt: - 2015-06-30 11:01

Imaginery Adventures. Mi ugrik be róla? Ha rendszeresen sasoltad jó tíz évvel ezelőtt a hazai zenetévé kínálatát, akkor egy klip, amiben egy rózsaszín öltönyös csóka villantotta meg a mosolyát, egy bájos lányt pedig üvegkockába zártak, miközben a fiúk a bányában zenéltek. Ez volt a Strong Deformity, akik sokkal többre voltak hivatottak, mint amit végül elértek. Most azonban újra mozgolódik valami a tárna mélyén – némi múltidézés mellett erről is kikérdeztük a csapat basszusgitárosát, Tibby K-t.strong_d_kiemelt.jpg

Kicsit sablonos indítás, de megkerülhetetlen: pontosan mikor és miért állítottátok parkolópályára a Strong Deformity-t? Hivatalosan fel is oszlottatok, vagy csak szüneteltettétek a működést?

- 2006-ban voltak az utolsó koncertjeink, többnyire fesztiválokon. Igazából nem oszlottunk fel, tehát soha nem lett ez kimondva, viszont mindannyian elfáradtunk kissé, és elkezdtünk más dolgok után nézni. Bár több lemezre írtunk alá, szerencsére a kiadó sem erőltette egy újabb album elkészítését, így nem volt ilyenfajta nyomás sem a vállunkon.

Mikor fogalmazódott meg bennetek, hogy újra életre kellene hívnotok a bandát?

- Azért írogattunk dalokat és átküldözgettük egymásnak, sőt, Angliában csináltunk is jó néhány próbát. Szóval végig ott volt valahol a gondolat, hogy a történet nem ért még véget. Aztán úgy alakult, hogy Karesszal (Fekete Károly énekes) belecsöppentünk egy jótékonysági jammelésbe, ahol együtt zenéltünk Sipos Andrissal a Nuke-ból. Akkor Karesszal sokat dumáltunk, és a receptoraim azt jelezték, hogy neki is lenne kedve létrehozni új dolgokat. Közben Andrissal elkezdtünk fájlokat cserélgetni, és egyszer csak kézenfekvővé vált, hogy akkor gyerünk, mindenféle tét nélkül hozzunk össze valamit együtt. Balázs (Bertalan Balázs dobos) eleve képben volt, mivel együtt laktunk Angliában, szóval mi végig zenélgettünk ilyen-olyan formában. Aztán ő dobta fel a S.N.O.T.-os Háni Szabi nevét, aki nagyon régóta zenészcimboránk.

strong_deformity_fo.JPG

Fotó: Penge Borisz

Az eredeti két gitáros nem vesz részt ebben a reunionban. Mi ennek az oka?

- Muzzo és Berci ugyancsak külföldön élnek, és más dolgokkal vannak elfoglalva. Jóban vagyunk velük, elfogadták a jelenlegi helyzetet, tehát nincs fújkálás vagy ilyesmi.

Túl vagytok egy visszatérő bulin is, ami a képek alapján elég erősre sikeredett. Hogy álltatok hozzá ehhez az estéhez, és milyen utólag visszagondolni rá?

- A GMK-s bál igazából egy titkos koncertnek indult, de végül nem tudtuk megállni és publikussá tettük az eseményt. A koncert napján már nem lehetett jegyet kapni, sokan kint is rekedtek. Borzasztóan örültünk, hogy ilyen sikeres volt a buli, és azt hiszem, indulásnak nem is lehetett volna jobb. Az már más kérdés, hogy idő szűke miatt adósak maradtunk néhány dallal, de ezt be fogjuk pótolni.

strong_d_magic_syrup.jpgHogy érzitek, megelőztétek a korotokat az utolsó lemezetekkel (Magic Syrup)?

- Többen mondták már ezt, és nagy öröm, ha tényleg így van. Sokak szerint a Magic Syrup tíz évvel később lett volna aktuális. Számunkra nehéz ezt kívülállóként megítélni. Nekünk nagyon aktuálisnak tűnt akkor. Ezek csak dalok, nem kell őket túldimenzionálni, de nagyon jó érzés, ha egy alkotás, amit sok energiával létrehoztál, évek múltán is izgalmas egy csomó ember számára.

Annak az albumnak már a készítését is legendák övezik, hiszen a korabeli hírek szerint nagyon hosszú ideig folytak a felvételek és a keverés, amire az egyik stúdiós szakember meg is jegyezte, hogy „srácok, csak nehogy addig csiszoljátok a gyémántot, míg hamu lesz belőle”. Ez mennyire fedi a valóságot?

- Valóban hosszú ideig készült a lemez, de ennek több oka is volt. A HSB stúdióban kezdtük a felvételeket Hidasi Barnával, saját pénzből, kiadó, illetve szerződés nélkül. Aztán időközben Zsolt és Gergő (Anima Sound System) is beléptek a projektbe, és leszerződtünk az M-TON-nal, akik akkoriban a Warner-t képviselték Magyarországon. Ez magával hozott egy stúdió és hangmérnök váltást, ugyanis ők működtették az ország legjobb stúdióját. Sajnos Barnát bármennyire is szerettük volna, nem tudtuk magunkkal vinni. Plusz Zsoltéknak előbb be kellett fejezni a saját, Aquanistan című lemezüket, és csak utána folytatódtak a munkálatok. Végül a Syrup teljesen máshol ért célba, nem ott, ahová céloztuk. De mindezt pozitív kicsengéssel mondom. Persze azt sem tagadom, hogy a maximalizmusunkkal sokaknak az agyára mentünk, de az eredmény magáért beszél. Amikor már 3 hete bent voltunk a Warner stúdióban, kérdeztük Farkas Laci hangmérnököt, hogy vajon mikor fognak minket innét kirugdalni? Azt mondta: no para, fentről leszóltak, hogy ezt a produkciót másként kezelik…

strong_d_tibby.jpgA lemez húzódala egyértelműen az Imaginery Adventures volt, ami rengeteg helyre eljuttatott titeket – én még egy kereskedelmi tévés szereplésre is emlékszem. Voltak teljesen váratlan, meglepő felkérések?

- Hogy mást ne mondjak, a Brit Music TV is műsorra tűzte. És igen, jól emlékszel, felléptünk az akkori TV2 egyik szombat esti show-jában is. Sokat dilemmáztunk, és igazából azzal a kikötéssel vállaltuk el, hogy élőben adjuk elő a dalt, de végül a szerkesztők nagyon rutinosan túljártak az eszünkön. Kaptunk is hideget-meleget különböző fórumokon. Felkértek minket egy Való Világos szereplésre is, ahol a villalakókat kellett volna felriasztani álmukból egy megahangos zúzdával, de azt már nem vállaltuk el - nem fért bele az elképzeléseinkbe.

A klipje is emlékezetesre sikerült. Honnan jött a videó ötlete és a homokbányás helyszín? Sok olyan levelet kaptatok, amelyben a főszereplő hölgy telefonszámát próbálták meg kicsikarni tőletek?

- A telefonszámot mi próbáltuk megszerezni saját célra, de nem jártunk sikerrel (nevet). A forgatókönyv, amit írtunk, jó pár millióba került volna, így le kellett róla mondanunk. A bányás ötlet pedig a videó rendezőjétől, Oláh Istvántól jött, ő dolgozta ki és filmezte le. 35 fokban forgattuk egész nap, és a végére nagyon le voltunk zúzva. Nagyon szürreális helyszín volt, úgy éreztük, mintha a holdon vagy valami másik bolygón lettünk volna. A méregdrága erősítők kis híján a vastelepen végezték, mivel teletömődtek porral és homokkal.

Amennyire sokaknak bejött a Magic Syrup, legalább annyira sokan ellentmondásosnak ítélték meg. Akik a metal felől ismertek meg titeket, ők a sok elektronikával nem tudtak mit kezdeni, a másik irányból közelítőknek meg a mélyre hangolt, vastag gitárok bizonyultak soknak.

- Az általad említett pop közönséggel, akik a kemény gitároktól fáznak, nem igazán találkoztunk. Azt lehetett érezni, hogy a közönségünk kissé lecserélődött, és páran megjegyezték, hogy popzenekar lettünk. Mi csak azt csináltuk, amit szerettünk, a dalok írásánál nem gondoltunk a majdani hallgatóságra vagy kereskedelmi előnyökre. Ha valaki úgy érzi, hogy nem voltunk túl következetesek, abban lehet némi igaza, de mindig is egy útkereső banda voltunk, és talán a Syrupnál értünk be igazán.  

strong_d_hair_es_gitaros.jpgValahogy egyébként a mai napig „félnek” itthon a kemény zenét játszó csapatok az elektronikától: ez alól csak ti és kb. a FreshFabrik számítottatok kivételnek. Minek tudható be ez a jelenség?

- Nem könnyű organikusan összeházasítani ezeket a komponenseket, kell hozzá egyfajta ráérzés és persze sok kísérletezés. El tudom képzelni, hogy sokan megpróbálják, de végül feladják. Hozzáteszem, az elmúlt 10 évben fényévekkel messzebbre jár a világ, ami a technikai lehetőségeket illeti. Ma már viszonylag olcsón lehet nagyon jó eszközökhöz jutni, a többi már csak kreativitás kérdése.  

Hogyan tovább: koncertek, lemez? Vagy csupán marad egy hobbi a Strong Deformity, évi 1-2 bulival?

- Nem fektettünk le semmit, de írunk új dalokat, és jelenleg éppen egy háromszámos felvételen melózunk. Amint összeáll egy lemeznyi anyag, nincs kétségem, hogy fel is fogjuk venni. Meglepően sokan kíváncsiak ránk, még olyanok is, akik annak idején még kisiskolások voltak. Ez mindenképpen jó üzemanyagnak bizonyul. Lesz pár koncert is, de főleg egy új lemez a fő cél, mivel nem akarunk kizárólag 'nosztalgia' koncerteket adni.

Milyen stílusra lehet számítani tőletek: viszitek tovább a Magic Syrup vonalát?

- Az eddig elkészült daloknak megint van egy sajátos hangulata, ami egyik eddigi lemezünkre sem hasonlít, de ha mindenképpen be kell lőni egy irányvonalat, akkor valahova a Racket és a Magic Syrup közé helyezhetnénk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása