Fehér Balázs a fiatalabb generációk Kiss Tibije. Kellemesen fátyolos hangja, dallamai és megjelenése minden fullcapes, lábszárra cuppanós, színes edzőcipős lánykát arra sarkall, hogy nagyot sóhajtva várja a következő The Carbonfools koncertet. Aminek mostanság van és lesz is apropója, hiszen új albummal jelentkezett a csapat.

És rendben is van a lihegés Balázs körül, hiszen karizmatikus és megnyerő frontemberek nélkül eltűnne a rock- és popsztár mítosz. Önmagában mindez azért kevés lenne, de a The Carbonfools a nótaírás terén is tud megnyerő lenni, amire a menetrend szerint (Carbonheart 2008, Carbonsoul 2010, Carbonsweet 2012) érkező Carbonbliss a legfrissebb bizonyíték.

Az ötfős zenekar muzsikája ezúttal is számtalan gyökérből táplálkozik, főként az elektronika és a billentyűs hangszerek, no meg Balázs sejtelmesen búgó hangja uralja a terepet. Kellően változatos is az anyag, hiszen a kezdés erős és lendületes a drum’n’bass ízű Call You-val, de hamar érkezik a Petőfi által is sűrű rotációban tolt Closer, ami igazi sláger, és ami megadja az első komolyabb kapcsolódási pontot az albumhoz. Eme dal nyomában szorosan ott liheg a könnyed, játékos hangvételű Give It to Me, amely manapság szintén igen gyakran jut el hozzánk az éterből, és amelynek vezérmotívumára amúgy simán rá lehet énekelni Cyndi Lauper Girls Just Want to Have Fun című, mindenki által ismert sorait. Némileg sötétebb hangulatokat, de ezzel együtt is kellemes perceket hoz a Killing Time és a Freckles akusztikus gitáros, basszusszólós balladája is, ahogy a Lonesome Town meg tökéletes lehet egy nyárbúcsúztató bringázáshoz.

A srácok egy kis marhulásért sem mennek a szomszédba, hiszen a Cats-ben már a pussy és cougar szavak elhangzása is érdekes képzettársításokra ad lehetőséget, majd a nóta végén Balázs nyávogása, és a zárásként becsempészett dorombolás is működik. A Chocolate Factory a több nótában is felbukkanó umcca-umcca ütemeivel rángat a táncparkett felé; de a legnagyobb poén egyértelműen a Czechoslovakian Disco, ami tökéletesen visszaadja a cím által sugallt életérzést: olyan retro party feeling van benne, hogy az minden valószínűség szerint Blazej doktort és a nőket a pult mögött is megpörgetné. És ha mindez még nem lenne elég, ott a Krapulax, amely a 30 pluszos korosztályban idézhet fel kellemes képregény emlékeket.

Erényei ellenére a Carbonbliss is beleesik abba a hibába, amibe a magyar lemezek 95%-a: túl hosszú. A 15 dal egyszerűen sok, és a lemez vége felé bizony egyre több a kevésbé karakteres és kiugró tétel. Valahol a 12. szám környékén nyugodtan lezárhatták volna a tracklistet, arról nem is beszélve, hogy közönségük jelentős része dalokat hallgat és nem albumokat - bár ezzel mondjuk pont nem kell törődnie a bandának. Ám az megjósolható, hogy akinek szombat éjjel az jelenti a megváltást, hogy rázhat egyet ezredszer is a Bogozd kire vagy a Szalai Évára, az nem fogja magát átrágni 15 nótán. Nekik elég lesz a Closer, a Give It to Me, meg Jiří Menzel a Tátra csúcsán. No meg Fehér Balázs, és az ő édes dallamai a csokigyárból.