Kultography

A lányok, a (svéd) lányok… ördögök!

A lányok, a (svéd) lányok… ördögök!

Kultography írása itt: - 2014-09-18 16:22

CrucifiedBarbara01.jpgA Crucified Barbara tagjai a legkevésbé sem próbálnak megfelelni a nemi sztereotípiáknak: az 1998-ban alakult skandináv zenekart négy olyan nő alkotja, akiknek egyáltalán nem okoz gondot kiállni a közönség elé, és jóféle rock and rollal ellátni a bajukat. Hazai bemutatkozásukra október 1-jén kerül sor a Dürer Kertben.

CrucifiedBarbara02.jpgA Crucified Barbara eredetileg punkzenekarnak indult, a nevük pedig a dániai Roskilde Fesztiválon született meg: ekkor találtak ugyanis az erdőben egy guminőt (Svédországban általánosan Barbarának hívják ezeket a babákat), amit valaki nem átallott kiszögezni egy feszületre. Az Ida Evileye basszusgitáros és Klara Force gitáros által alapított zenekar később a hard rock irányába fordult, ám a dalokban továbbra is felfedezhetők punk vagy akár pop hatások is.

A harmincas éveik elején járó csajok bandája az elmúlt évtizedben kezdett igazán befutni: In Distortion We Trust című debütáló lemezük csak 2005-ben jelent meg, de akkor rögtön a svéd listák 8. helyéig jutott. Ezután négy teljes évig rótták a köröket Európában, többek között a Motörhead, a Sepultura, az In Flames és Doro oldalán, a végén pedig még Ausztráliába és a Download Fesztiválra is eljutottak. A második, 'Til Death Do Us Party című album 2009-ben jött ki, majd egy évvel később ők képviselték Svédországot az Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol egészen az elődöntőig jutottak.

A 2012-es The Midnight Chase című lemezt idén szeptemberben követte a negyedik, In The Red című kiadványuk. A lemez a korábbiakhoz hasonlóan igazán dögös anyagra sikeredett, de a sok zúzás közé befértek komolyabb mondanivalóval bíró dalok is. Ezek közé tartozik a To Kill A Man, melynek címét természetesen nem szó szerint kell érteni: a komor hangulatú szerzeménnyel azt a frusztrációt és állandó félelmet akarták bemutatni, amivel a zaklatásnak és erőszaknak kitett nőknek nap mint nap szembe kell nézniük.

A turnéra a svédek két vendégzenekart hívtak meg. A dán Supercharger kiváló koncertzenekar, mely az erőteljes gitárszólamokat zongora és hammond orgona betétekkel díszíti, és nyers, whiskey-szagú énekkel teszi őket igazi rocknótákká. A szintén fellépő Junkstars Stockholmból érkezik: a 2012-ben az év feltörekvő csapatai, idén pedig a legjobb koncertbandák közé nevezett trió jó érzékkel gyúrja össze a rock ’n’ roll, a punk és a hard rock legjobb pillanatait.

Crucified Barbara, Supercharger, Junkstars
2014. október 1., szerda 19 óra
Budapest, Dürer Kert
Jegyek elővételben kaphatók a rockboltokban és a Concerto weboldalán.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása