Előző filmjéhez hasonlóan a felső tízezer bugyraiba vezet be minket David Cronenberg. A Térkép a csillagokhoz színtere Hollywood, ahol a csillogás mögött súlyos emberi játszmák húzódnak meg.

Titokzatos lány érkezik Hollywoodba. Mintha csak turista lenne, aki sztárok nyomait kutatja az álomvárosban, ám lassacskán kiderül, több köze van az Antikrisztushoz, mint egy rajongó tinihez. Felbukkanásával ugyanis Agatha (Mia Wiasowska) sokakban hozza elő többé-kevésbé rejtett démonjaikat.

David Cronenberg legújabb filmje, a Térkép a csillagokhoz látszólag thriller, valójában azonban gyilkos szatíra a hollywoodi felső tízezer világáról. Ahol az emberek semmitől nem riadnak vissza, hogy előretörjenek: gonoszok, hazugok, önzők – és ezen fegyvereiket nem félnek használni sem.

Így lassan az is kiderül, Agatha minden, csak nem kívülálló: egy jól menő – a sztárok számára nyújtott terápiákon meggazdagodott – guru (John Cusack) elsőszülött lánya, aki az elmúlt éveket a pszichiátrián töltötte, miután rágyújtotta a házat a kisöccsére. Aki ezt túlélte, sőt, a drogelvonót is, ahová gyereksztárként került. A piromán lány a valaha menő színésznőnél (Julianne Moore) helyezkedik el, aki szó szerint mindent megtenne azért, hogy dicső visszatérése saját anyja megformálása legyen – és hogy minden összefüggjön mindennel, a mama, aki a mai napig kísérti a színésznőt, annak idején egy tűzvészben halt meg.

Félreértés ne essék, eddig nem a történetet meséltük, csak az alaphelyzetet. Ez a perverz csapat halad a drámai szakadék felé, görög sorstragédiákat és brit sitcomokat egyszerre megszégyenítő fordulatokkal. De felbukkan itt még Carrie Fisher is, aki – mint azt annak idején a Képeslapok a szakadékból című önéletrajzi könyvében meg is írta – nagyjából ugyanebben a világban próbált normális maradni két sztár gyermekeként és sztárként.

Hollywood nagy ismerője, Bruce Wagner forgatókönyvíró láthatóan csőre húzta revolverét (egy korábbi hasonló témájú sztorija megírásakor fogalmazott így), nem kímélt senkit. Kár, hogy a nézőjét sem. Mert az hagyján, hogy ennyi emberi aljasság láttán már kényelmetlenül üldögélünk a nézőtéren, de David Cronenberg rendezői perverziójával súlyosbítva helyenként már erős hajtépésre érzünk késztetést.

Mert a Hollywood „leleplezésére” érzett késztetés annyira erős és annyira szájbarágós, hogy az elvárt gyűlölet helyett sajnálattal vegyes szimpátiát érzünk nyomorult hőseink iránt. Akik az olyan erős színészi játékok ellenére, mint amilyet Julianne Moore is nyújt, pont annyira valószerűek, mint photoshoppolt portréjuk valamelyik magazin címlapján.

A Térkép a csillagokhoz szeptember 11-től látható a hazai mozikban.