Kultography

J.K. Rowling új legendát hívott életre

J.K. Rowling új legendát hívott életre

Kovács Anna Dóra írása itt: - 2014-07-27 11:05

Harry Potter megálmodója gondolt egyet, és úgy döntött, tiszta lappal folytatja írói karrierjét a világhírű varázslótanoncokról szóló  történetei után. Ehhez írói álnevet választott, és Robert Galbraith tollával krimisorozatba fogott. A sorozat első regénye a Kakukkszó címet kapta - mi pedig máris függők lettünk. 

kakukk.png

kakukkszo_MEDIA.jpgBevallom őszintén, hogy a teljes Harry Potter sorozat úgy ahogy van filmadaptációkkal együtt kimaradt az életemből. Egyszerűen hidegen hagyott az egész varázslás téma, annak ellenére, hogy olyanok dicsérték Rowling regényeit, akiknek a véleménye nagyon is releváns számomra. Ezért is, amikor megtudtam, hogy az írónő krimiírásra adta a fejét, egyből kaptam a lehetőségen, hogy megismerjem ezt az emberek millióit beszippantó írói világot. 

Már az önmagában szimpatikus volt, hogy egy szerző nem megszerzett hírnevét próbálja meglovagolni újabb sikerei érdekében, hanem írói álnéven, tiszta lappal akar kezdeni. Persze amint elterjedt a hír, hogy kit is takar Robert Galbraith, a könyvesboltok sokszorosára emelték a megrendelt példányszámot, és nagy várakozás előzte meg a Kakukkszót. A névre is van magyarázat: Rowling a Robertet azért választotta, mert ez a kedvenc férfi utóneve, az vezetéknévhez pedig gyerekkori emlék kötötte - kiskorában kitalálta, hogy családtagjai hívják őt Ella Galbraith-nek. Máig nem tudja, hogy akkor honnan jutott eszébe ez az név, ám most éppen kapóra jött.

Na de ennyi háttér információ elég is ahhoz, hogy az ember lánya a kezébe vegye egy krimisorozat első részét, amelynek középpontjába egy híres modell halála kerül. A labilis személyiségéről ismert Lula Landry halála nagy szenzációt jelent a bulvársajtónak, bár a rendőrség gyorsan lezárja az ügyet és öngyilkosságként könyveli el az esetet. Ám az egyébként örökbefogadott lány testvére, John Bistrow úgy tűnik, nem nyugszik bele ebbe, és megbízza Cormoran Strike magánnyomozót, hogy derítse ki, mi az igazság. A csőd szélén álló Strike nem tud nemet mondani a szép summát hozó munkának, és ideiglenes titkárnője, Robin segítségével bele is veti magát a nyomozása, amely persze sok izgalmat és néhány váratlan csavart is tartogat. Merthogy semmi és senki nem az, aminek látszik, és főhőseinknek sokszor saját korlátaikat is át kell lépniük ahhoz, hogy a Landry-ügyet megoldhassák. Strike és Robin teljesen más indíttatásból lelkesedik az ügy iránt, de úgy tűnik, kölcsönösen szükségük van egymásra a közös siker érdekében. 

A Kakukkszó története önmagában is izgalmas olvasmány, ám hamar kiderül, hogy Rowling, vagyis Galbraith zsigereiben van a regényírás. A karakterek kidolgozása nagyon részletes, de megismerésükre lassan csöpögteti az információkat az írónő, közülük természetesen Strike figurája a legérdekesebb, és biztos vagyok benne, hogy vele kapcsolatban még sok meglepetést tartogat későbbre Rowling. E mellett a párbeszédek pörgősek és a narráció stílusa is szórakoztató az első mondattól az utolsóig. 

Nem is kérdés, hogy mindezek után már most alig várjuk Cormoran Strike újabb megbízását, és a Kakukkszó után azt is biztosan állíthatom, hogy ha Harry Potter miatt nem tettük, krimijei kapcsán könnyen megszerethetjük J.K Rowlingot. 

Mert úgy tűnik, minden műfajban megy neki a varázslat. 

 

Robert Galbraith: Kakukkszó című könyve a Gabo Könyvkiadó gondozásában jelent meg. 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása