Kultography

Kislány, nagylány vagy felnőtt nő?

Kislány, nagylány vagy felnőtt nő?

Karlócai Regina írása itt: - 2014-06-23 20:42

“Hogy valaki nőnek születik, az nem a végzet. Az a sors. A végzet az, hogy hogyan fogadod el női mivoltodat, s mit hozol ki belőle.” - állítja Anthony de Mello, a híres pszichoterapeuta. Nőnek lenni, nővé válni bizony feladat, mely nem csupán a felnövekvő gyermek, de szülei és környezete számára is kihívásokat tartogat. Steve Biddulph, a Hogyan neveljük a lányokat című könyv szerzője kísérletet tesz arra, hogy iránytűt adjon a lányokat nevelő felnőttek kezébe.lányos.png

covers_279298.jpgAki fiúkkal is, lányokkal is találkozik nevelői munkája során, az pontosan tudja, milyen különbségek mutatkoznak meg a két nem között már egészen kicsi korban is. Éppen ezért a pszichológus szerző - maga is kétgyermekes apa - öt életszakaszra bontja a lányok fejlődését, melyből az első mindjárt a születés pillanatával kezdődik. A biztonság megtapasztalása, a társas interakciók alapjai jellemzik az első életszakaszt, melyet a második, a felfedezés tanulása követ 2-5 éves kor között. A harmadik szakasz az azonos nemű barátságok ideje, a negyedik az önmagához vezető út megtalálása, az ötödik pedig a felnőttkorra való végső felkészülés.

Az öt életszakaszon keresztül mutatja be a mű, hogyan tudunk lányaink mellett állni, s támogatni őket a tiltások és elidegenedés helyett, s milyen eszközöket tudunk adni számura ahhoz, hogy valóban felnőtt, tehát felelős és elköteleződésre képes emberek váljanak belőlük.

Nagy erénye a műnek, hogy a neveléshez pozitívan közelít, ugyanakkor felhívja a figyelmet a lehetséges veszélyekre, csapdákra is, különös hangsúlyt fektetve korunk jellemzőire. A könyv második fele öt nagy rizikóterületet mutat be, melyekről fontos tudnunk, s melyek kapcsán rendelkeznünk kell a megfelelő eszköztárral gyermekeink védelme érdekében. Ilyen terület a szexualitás, a “kiutálás”, a táplálkozási zavarok, a drogok és az online világ.

Életből vett példákkal és valós történetekkel illusztrált, olvasmányos és praktikus a Partvonal Könyvkiadó gondozásában megjelent mű, mely a nőiségről való gondolkodásra is hív, s habár a magyar olvasó számára a stílus időnként kissé “amerikai” lehet, összességében elmondhatjuk, hogy hiánypótló írásról van szó.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása