Kultography

Hosszú út – még lejjebb

Hosszú út – még lejjebb

Kultography írása itt: - 2014-05-29 10:38

A regényadaptáció nem könnyű műfaj, a Hosszú út lefelé azonban minden várakozásunkat alulmúlta.hosszú.png

ALWD (4).jpgUgyanazt a helyet és ugyanazt az időpontot választja öngyilkosságához négy ember Londonban. Lám, a pedofilvád miatt megbukott tévés műsorvezető, az életunt amerikai pizzafutár, az elkeseredett tinédzserlány és a súlyosan beteg gyermekét nevelő nő még ebben sem tudott eredeti lenni. Együtt azonban hirtelen ráébrednek: nem is olyan könnyű eldobni az életüket – az ember a sajátjával még valahogy megbirkózna, de azt már nem tudja végignézni, hogy más is így tesz.

Az első ordas közhelyünket ezzel le is tudtuk Nick Hornby Hosszú út lefelé című regényében, de jött utána csaknem négyszáz oldal, ahol az angol író a szokott finom stílusában ír arról, miért is akarta ez a négy ember megölni magát. Hogyan jutottak odáig és hogyan képesek – ha egyáltalán – túllépni ezen a (majdnem) traumán?

ALWD (2).jpgNem így a 2005-ös regényből készült filmben, ahol az alaphangot nem az elég valószerűtlen alaphelyzet nagyon is földhöz ragadt kibontása adja meg, hanem az, hogy itt sikerült még tovább tetézni az abszurdot. Kezdve ott, hogy a film készítőinek, az élen Pascal Chaumeil-jel annyi fantáziája sem volt a történet feldolgozásához, ami egy tisztességes tévéfilmhez elég lett volna. Folytatva azzal, hogy a forgatókönyv – enyhe túlzással – maximum Hornby regényének történetét követi, Hornby pedig nem feltétlenül a történetben erős, hanem azokban az igazán emberi nyelven megfogalmazott kis monológokban és dialógusokban, amelyek leírják azt, hősei mit keresnek ott, ahova éppen sodorta őket az élet. Hát ilyen párbeszédekre senki ne számítson, annál is inkább, mivel a készítők ezek helyett több időt szántak egyszerre értelmetlen és igen pocsék zenei betéteknek. (Ami már csak azért is fájdalmas, mivel a zene elég nagy szerepet tölt be az író világában, ez a „válogatáskazetta” azonban nem Hornby hifijén készült.)

ALWD_D15_05678.jpgInnentől pedig az sem csoda, hogy a négy főszereplőt alakító színész, Pierce Brosnan, Toni Collette, Aaron Paul és Imogen Poots meglepően csapnivaló alakítást nyújt – hogy mást ne mondjunk, Toni Collette annyira idegesítően tolja a képünkbe a szerencsétlen nőt, hogy az még Brosnan ripacskodását is elnyomja, Aaron Paul egyetlen színészi eszköze pedig az, hogy dörzsöli a szemét.

Ha próbálunk valami jót keresni a filmben, az leginkább a hossza: bő másfél óra végül is egészen kibírható bármivel, ha nem iszunk a vetítés előtt kávét vagy közben kólát, talán még szunyókálhatunk is egyet közben. Ne aggódjunk: semmi nem zavarja meg a nyugalmunkat.

Aki Hornbyra vágyik, inkább kaparja elő a Pop, csajok, satöbbit és nézze meg újra John Cusack igazán szerethető vergődését. Megspórol magának egy óriási csalódást.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek