Kultography

Outkast koncerttel és teljes értékű Nulladik Nappal várja látogatóit idén a Sziget

Outkast koncerttel és teljes értékű Nulladik Nappal várja látogatóit idén a Sziget

Pataki Anita írása itt: - 2014-04-14 16:40

Augusztus 11-18 között, idén már 22-ik alkalommal kerül megrendezésre a Sziget Fesztivál. Az egy héttel későbbi időponttal a külföldi fellépőknek szándékoznak kedvezni - az eddigi lista alapján eredményesen. A teljes értékűvé tett 0. Nap és a közösségi kert mellett a tavalyi kritikákból okulva is sok újdonságot ígérnek.

Sziget-2014.jpg

sziget3.jpgAz időpontváltoztatást ugyanis éppen a tavalyi év, az azelőttiekhez képest is igencsak soványka nemzetközi fellépő-felhozatala indokolta, mert a nagy nyári turnéjukat bonyolító bandák augusztus elején általában Európán kívül tartózkodnak, míg augusztus közepétől újból az itteni fesztiválok felé veszik az irányt. A Sziget így egy sávba kerül a többi, nagy vetélytársnak számító fesztivállal, ám olyan fellépőket is megkaphat, akiket ezelőtt nem - most majd kiderül, hogy kifizetődő lesz-e a váltás. Az viszont biztos, hogy idén a line up máris gazdagodott néhány igazán nagy névvel. A már bejelentett Macklemore & Ryan Lewis, az Imagine Dragons vagy Skrillex mellett  - ahogyan arról már írtunk - a napokban sikerült megegyezni a huszadik évfordulóját ünneplő Outkast-tel illetve a kicsit idősebbek számára nagy visszatérőnek számító Manic Street Preachers-el is. De a teljes rangú koncertnappá előlépett 0. Napon is a Queens of the Stone Age, a Ska-P és Deadmau5 Opening Show-ja fogja szórakoztatni a beköltözőket, illetve a tavalyi siker után idén is End Show zárja a hetet Calvin Harris celebrálásában.

A tavalyi, sok kritikát kapott sátras próbálkozás után ismét szabadtéri színpadot kapnak a magyar előadók, ahol a népszerű magyar zenekarok mellett feltörekvő tehetségek is bemutatkoznak majd, éjszakánként pedig csendes, akusztikus koncertek kapnak helyet. A különböző nemzetek, kultúrák zenéit felvonultató színpadok a sok, kis széttagolt helyszín helyett idén Világfalu-ban és Európa Színpadban csoportosulnak össze, hogy eredményesen vehessék fel a versenyt a nagyobb színpadokkal. Hasonlóan a képzőművészeti állomásokat is megpróbálják egy helyre, az Art Zónába tömöríteni a könnyebb elérhetőség kedvéért. A tavaly siker után idén is lesz Sziget Beach és, egyedülálló módon, Közösségi Kert is nyílik, ahol a pihenés mellett a kertészkedés csínját-bínját is elsajátíthatjuk. Ugyancsak korábbi igényekre reagálva a mindig hatalmas közönséget vonzó elektronikus szcéna nagyobb nevei a kicsinek bizonyuló Aréna helyett a Nagyszínpadra kerülnek, míg a legnagyobb bulihely, a Colosseum is kibővülve, új helyszínen várja majd a reggelig partyzni vágyókat.  

A Szabadság Szigete pedig nem lenne teljes, ha nem emlékeznének meg arról a két idei jubilleumról, amely igen sokat jelent a szabadság érzésének megfogalmazásában: Woodstock 45-ik és a Berlini Fal leomlásának 25-ik évfordulójára egy-egy, az események hangulatának megfelelő különlegességgel készülnek. A Tábortűz Színpad a Woodstockot jellemző közösségi és a Sziget kezdeteire jellemző családias érzést hivatott megidézni csendes, tábortüzes koncertjeivel, míg a Szigeten felépülő 100 méteres falat street art művészek mellett a szigetlakók is bátran kidekorálhatják.

Van tehát mire várni a Szigetig hátralévő négy hónapban - ám, hogy addig se üljön senki tétlenül ma elindul a Mission:Szitizen nevű játék, melyen a fesztivál szellemiségéhez köthető, vicces vagy éppen őrült feladatok végrahajtásával pontokat, a pontokért pedig ajándékokat kaphatunk. Bátrabbaknak mindenképp érdemes kipróbálni! 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása