Kultography

A haldoklás méltóságához való jog

A haldoklás méltóságához való jog

Pataki Anita írása itt: - 2014-03-04 20:01

A Mielőtt meghaltam (16) akkor is fontos film lenne, ha nem kapott volna mindkét főszereplője Oscar-díjat egy napja. Ám így biztosítható, hogy még nagyobb érdeklődés fogja övezni az AIDS-gyógyszereket csempésző texasi villanyszerelő utolsó éveit feldolgozó filmet. Szerencsére, mert ezeket az alakításokat tényleg kár lenne kihagyni.

dallaslid.jpg

DBC_02422.jpgMert a filmet Matthew McConaughey és Jared Leto alakítása viszi el a hátán, az nem is kérdés - ugyanígy vitán felüli, hogy megérdemelték-e érte a díjat. Maga a történet döcög néhol és a 3/4-énél el is laposodik, ahogy a készítők érezhetően próbálják minél gyorsabban elvarrni a szálakat, de szerencséjükre eddigre már annyira magával ragadott a főhősünk személye, hogy könnyebben szemet lehet hunyni a hibák felett. Persze attól még idegesítő, hogy az utolsó húsz percben minden előző példa nélkül egyszercsak megszaporodnak az inzertek, hogy elmeséljék, mi történt a kihagyott időben, vagy hogy a lezárás eléggé tessék-lássék módon sikerült, de McConaughey miatt tényleg félre tudja tenni egy kicsit az ember a kritikusi énjét. Mondjuk a rendező, Jean-Marc Vallée sem teljesen kezdő, neki köszönhetjük például a kvázi kult-státuszú C.R.A.Z.Y.-t, és ha ezen a nyomon halad tovább akkor szép jövő elé nézhet Hollywoodban is. De - és ezt nem tudom elégszer hangsúlyozni - a Mielőtt meghaltam zsenialitása a két színésznek köszönhető.

DBC_02693_R.jpgAz 1980-as évek közepén járunk, Dallasban. Ron Woodroof (Matthew McConaughey) tökéletesen elégedett az életével, amit napközben villanyszerelő melókkal, esténként a kocsmában üt el, a kettő között meg be-becsúszik néhány prosti és egy kis kokain is a haverokkal. Nem egy kedves fickó, lop, csal, hazudik, a világ császáraként lenézi a nőket és gyűlöl mindenkit, aki nem olyan, mint ő - főként a melegeket, akikről az új, titokzatos betegség felbukkanása miatt rengeteget cikkeznek a lapok. Egy szokásos, féktelen dorbézolással töltött hétvége és egy munkahelyi baleset után Ron a kórházban tér magához, ahol
közlik vele, hogy az utóbbi időben tapasztalt drasztikus fogyása és gyengesége nem a túlhajszoltság, hanem az előrehaladott HIV jele - és harminc napot adnak neki. A betegség természetéről még keveset tudó orvosok nem veszik be a kísérleti csoportba, barátai - mivel melegnek vélik - kiközösítik, így saját kutatásba kezd, ami végül Mexikóba vezet. Egy itteni orvos alternatív gyógyszerei állítják talpra, és ültetik el a fejében az ötletet, hogy némi profit reményében ezekkel a szerekkel segítsen a sorstársain. Egy újabb kórházi útja során ismerkedik meg a transzszexuális Rayon-nal (Jared Leto), akivel minden ellenérzése ellenére kénytelen közös bizniszt indítani, ha közel akar kerülni a potenciális vásárlókhoz. Eközben telnek a hetek, és Ron jóval tovább jut, mint harminc nap.  

DBC_04902.jpgA film igazán elkeserítő képet fest az amerikai egészségügy működéséről. Ahogy azt a végső tárgyalást vezető bíró ki is mondja, alapvető emberi jog lenne az, hogy egy haldokló maga dönthesse el, milyen szerekkel próbálkozik a saját állapotának jobbítása érdekében. Ez a Mielőtt meghaltamban mégsincs így. Hatalmas gyógyszergyárak veszekszenek azon, melyikük szereivel kezeljenek egy új, gyógyíthatatlan és kevéssé ismert betegséget, miközben maguk a betegek sorra halnak meg amíg ők a profiton marakodnak. Woodroof karakterének ereje abban rejlik, hogy egyszerű munkásemberként több józan esze van, mint a felette atyáskodó, a törvény betűje mögé bújó bürokratáknak vagy orvosoknak, és fél pillanat alatt átlát a szitán: nem a jogi tisztaság vagy gyógyító szándék itt a cél, hanem a pénz. Mert ha az amerikai AIDS-esek hirtelen elkezdenek külföldi szereket szedni - nem azért, mert olcsóbbak, hanem mert jobbak - az kinek fáj? Mégis miért törvényellenes az, ha a saját, törvényesen megkeresett pénzüket arra fordítják, ami elviselhetőbbé teszi a mindennapjaikat? Kit zavar, hogy be nem vizsgált gyógyszereket használnak a haldoklók, ha úgysincs olyan alternatíva, amely megmentené az életüket? A helyi gyógyszercégeket, őket zavarja. Ezért kapcsolják le Woodroof-ot is minden alkalommal, ezért veszik el tőle az össze tablettát, amikor csak tudják, és hoznak újabb és újabb szabályokat és törvényeket az ő és a hozzá hasonlók megállítására. Persze biztosan rengeteg csaló és drogdíler is kapott anno ezen a jövedelmező alkalmon, a hatóságnak sem lehetett könnyű dolga, mégis nehéz az állam érdekeit nézni akkor, amikor azt látod, hogy még meghalni sem hagyják úgy az embert, ahogy az szeretne. 

Dallasmeg.jpgWoodroof pedig szívszorítóan keményen és eltökélten vívja ezt a szélmalomharcot, amire egy emberibb és megértőbb világban nem is lenne szükség, közben pedig lassan ő maga is jobb emberré válik. McConaughey játékát tényleg öröm nézni, mint ahogy bármit, amit az utóbbi néhány évben művelt. Woodroof karakterébe még akkor is tud szeretetreméltóságot csempészni, amikor egy taplónak gondolod, de akkor sem veszik ki belőle teljesen a bunkóság, amikor a túlélésért harcoló megváltóvá változik. Megtört és meggyötört, de ha tízszer tapossák el ő tizenegyszer is talpra áll. De Rayon nélkül ő sem menne sokra. Ahogy a mondás is tartja, minden erős férfi mögött egy erős nő áll - nos, ezesetben is így van. Rayon sebezhető és kitaszított - képzeljük csak el milyen lehetett transzszexuálisnak lenni az 1980-as években, főleg Texasban - de erős is, fifikás és a végtelenségig életigenlő. Leto minden rezdülésében, minden drogmámoros botorkálásában és könnyfátyolos pillantásában egy jobb sorsra érdemes, tragikus hősnő villan meg a vásznon, aki felemelt fejjel vállalja, bármit is mér rá a sors. Igazi furcsa pár a kettősük és egyben az utóbbi idők legszebb filmes barátsága is.

Fontos és lebilincselő film a Mielőtt meghaltam, torokszorító témával és két kivételes alakítással, amit minden filmrajongónak látnia kell.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása