Kultography

Megtaláltuk Forest Whitaker legunalmasabb filmjét

Megtaláltuk Forest Whitaker legunalmasabb filmjét

Mittelholcz Dóra írása itt: - 2014-02-08 13:06

Oscar-díjas színészeknek is lehetnek rosszabb filmjei. Ezt eddig is tudtuk, most pedig Forest Whitaker újra bizonyította ezt. A Berlinalén látható, Two Men in Town című filmje az eddigi legunalmasabb mindazok közül, amiket láttunk. De nem a legrosszabb.

forestslid.jpg

Forest Whitaker is azon színészek közé tartozik, akivel szívesen megnézünk bármit, amiben a neve megjelenik, 2014-02-07-9679-0788_Forest_Whitaker_IMG_x900.jpgmert remek művésznek tartjuk, általában jól formálja meg a karaktert, amit rábíztak. A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szereplő Two Men in Town-nak sem az a baja, hogy a színész rossz munkát végzett volna. Sokkal inkább az, hogy egy (vélhetően) ígéretesnek tűnő forgatókönyvből a készítőknek nem sikerült kihozniuk a benne rejlő lehetőségeket. Bár a téma nem új (van még egyáltalán új a nap alatt?), de pont olyan, amivel lehet mit kezdeni, a felvetendő kérdéseket igencsak élessé lehet tenni. Ezzel szemben Rachid Bouchareb rendezőnek sikerült egy lapos, vontatott darabot készítenie.

Whitaker William Garnettet alakítja, aki 18 évvel ezelőtt megölte a seriff helyettesét és most, jó magaviselet miatt három évvel korábban, mint kellene, szabadul a börtönből. A férfi semmi mást nem szeretne, mint normális, hétköznapi életet élni, családot alapítani, dolgozni, azonban ezt sok minden nehezíti. Például a seriff, aki úgy érzi, a 18 év kevés volt egy életért...

Érdekes kérdések rejlenek a témában, ezeket azonban megöli az alkotása vontatottsága és a néző nem elgondolkodik ezeken, hanem arra figyel, hogy mikor telik le a játékidő, mikor távozhat a teremből. Az alkotást a kritikusok sem értékelték túl jóra, igaz az első napon nem is nagyon láttunk kiemelkedő versenyfilmet, a legjobbnak egyelőre a '71 című brit akciódráma bizonyult, amely egy fiatal katonáról szól, akinek 1971-ben az írországi lázadások idején Belfast utcáin kell életben maradnia.

Visszatérve Whitaker munkásságára volt több olyan film is, amely a gyengébbek közé tartozik (újra kiemelnénk, hogy azok közül, amiben mi láttuk, bár sorra sikerül gyengébb értékelést kapott alkotásokat is választania) és szerepelt benne, de azért mindig kihozta az adott karakterekből a legtöbbet, amit lehetett. Ilyen például a Christian Bale főszereplésével készült Out of Furnace, amely végül nálunk várhatóan csak DVD-n jelenik meg vagy az Erőnek erejével, amelyben Arnold Schwarzenegger vitte a főszerepet.

És, hogy miben szerettük kimondottan? Az első egyértelműen Az utolsó skót király, amiért az Oscart kapta, aztán annak ellenére, hogy A komornytwomen.jpgikot sokan nem kedvelik, mi azt is szerettük, ahogy szerintünk zseniális volt a Hurricane Seasonben, Az utca királyaiban, a Nyolc tanúban és a Lélegzetben is.

Csodálkoznánk, ha a Two Men in Town-t valamelyik itthoni forgalmazó megvásárolná és be is mutatná a magyar mozikban, bár semmi sem kizárt, láttunk már rossz filmeket a vásznon.

Portréfotó: © Gerhard Kassner / Berlinale

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása