Kultography

Új arcok és sztárparádé a Madách Színház első bemutatójában

Új arcok és sztárparádé a Madách Színház első bemutatójában

Kultography írása itt: - 2013-09-02 17:17

[caption id="attachment_58260" align="alignright" width="300" caption="A Poligamy stábja Fotó: MTI"][/caption]

Október 26-án és 27-én tartják a Madách Színház új évados első bemutatóját, amely ismét egy magyar szerzőktől származó darab, a Poligamy lesz. A Poligamy néhány évvel ezelőtt Orosz Dénes és Herendi Gábor közös projektjeként a mozivásznakon aratott sikert, az akkori filmet gondolta tovább a teátrum szerzőgárdája. A darab a párkapcsolatokat állítja középpontba, humoros formában feltéve számos olyan kérdést, ami a hétköznapokban bárki fejében megfordul, aki kapcsolatban vagy éppen egyedül él.

Szirtes Tamás, a Madách igazgatója és egyben a Poligamy rendezője a darab bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta: a színház részéről tudatos döntés volt, hogy új magyar darabokat vigyenek színpadra, ezért is hirdették meg néhány évvel ezelőtt a Madách Musical Pályázatot, amelynek jelenleg a második szériája fut. Az első után került színre a Csoportterápia című darab, illetve az évek során egy másik magyar musicalt, az Én, József Attilát is színpadra állítottak. Tulajdonképpen ennek a „sorozatnak" a harmadik darabja lesz az októberi premier, ami várhatóan szintén nagy sikert arat majd a nézők körében, köszönhetően a történetnek, a zenének, a humorának és a benne szereplő színészeknek.

Ahogy zenés előadásoknál megszokott a Poligamy is kettős szereposztásban lesz látható. A művészek között több ismert arc található, de vannak olyan színészek is, akik most először lépnek majd a Madách színpadára. Andrást, a férfi főszereplőt Nagy Sándor és Nagy Balázs kelti életre, mindkettőjüket több szerepben láthatta már a teátrum közönsége.

A női főszereplőt Lillát, a szülésről visszatérő Balla Eszter alakítja, akiről úgy tudjuk, hogy tavaszig csak ebben az egy darabban játszik majd, a többi szerepét csak 2014-ben veszi majd vissza. Eszter váltója Kovalik Ági lesz, aki egyike a madáchos „újoncoknak".  Az előadás további szereplői között van Szente Vajk, Sánta László, Gallusz Nikolett, Oroszlán Szonja, Feke Pál, Galbenisz Tomasz, Détár Enikő, Kiss Ramóna, Sári Éva, Lapis Erika és Székhelyi József.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása